Vadhajtások

Megszólalt Borkai Zsolt: megbánta, de nem lép vissza

Először szólalt meg Győr fideszes polgármestere. Borkai Zsolt szerint a felvételek több éve készültek, és büntetőeljárást kezdeményez az ügyben.

„A napokban rólam megjelent felvételek több éve készültek, amelyek részben manipuláltak, és részben igen valódiak. Nem vagyok rá büszke, és szeretnék elnézést kérni elsősorban a családomtól. Hibáztam és megbántam. Az utazásomat nem közpénzből finanszíroztam”

– mondta a Győrplusz TV-nek adott nyilatkozatában Borkai Zsolt. Mint mondta: soha nem élt illegális szerekkel, bármilyen ezzel kapcsolatos hír, csakis manipuláció, törvénysértést pedig nem követett el.

„Az egész üggyel kapcsolatban büntetőeljárás megindítását kezdeményezem” – jelentette ki. Azzal folytatta, hogy a politikai ellenfelei az utóbbi években mindent elkövettek, hogy adatokat gyűjtsenek róla, szerinte mindezt azért tették, hogy polgármesterként felállítsák.

„Módszerük: a botlásom párhuzamba állítása a politikai teljesítménnyel, melynek egymáshoz az ég világon semmi köze nincsen” – fogalmaz a videóban. Szerinte számtalanszor bizonyította, hogy képes harcolni, valamint hozzátette, hogy Győr a vezetése alatt kimagaslóan teljesített.

„Nem adom harc nélkül olyan emberek kezébe, akik képtelenek vezetni, képtelenek a fejlődést garantálni. Céljuk, hogy olyan nyomás alatt tartsanak, hogy visszalépjek a polgármester-jelöltségtől.

Nem lépek vissza. A győriek vasárnap eldöntik, hogy szeretnék-e közösen folytatni a 13 éve elkezdett munkát”

– mondta Borkai Zsolt.

Borkai Zsolt először szólalt meg azóta, hogy az „Ez az ördög ügyvédje” blog erotikus képeket és videókat is nyilvánosságra hozott, amelyek Győr fideszes polgármesterét ábrázolják.

 

 

(ATV)