Vadhajtások

Román rovarirtók akcióban: 3 halott és 25 ember kórházban

Őrizetbe vették a nyomozó hatóságok annak a cégnek a tulajdonosát, amely kártevőirtást végzett Temesváron, az akció nyomán pedig egy tömbház három lakója életét vesztette. A gyanú szerint az áldozatok alumínium-foszfid alapú anyagtól szenvedtek mérgezést.

Hírügynökségi jelentések szerint a rendőrség 24 órára őrizetbe vette Ioan Bută vállalkozót, a Bistim Dera Kft. Vezetőjét, akit gondatlanságból elkövetett emberöléssel, testi sértéssel, valamint mérgező anyagok tiltott kereskedésével gyanúsítanak. A hatóságok hétfőn este elrendelték egy másik, a Vaida Voievod utcában lévő tömbház kilakoltatását is, ahol ugyanez a cég végzett rovar- és rágcsálóirtást, állítólag ugyanazzal a mérgező anyaggal. Az épületből összesen 31 személyt evakuáltak.

A cég alumínium-foszfid hatóanyagú pasztillákat helyezett el a lakásokban, ami azonban vízzel, nedvességgel érintkezve fokozottan tűzveszélyes, mérgező gőzöket fejleszt, amely rendkívül káros a szervezetre.

A Temes megyei törvényszék kedden délelőtt kibocsátott közleményében megállapítja, hogy az eddigi vizsgálatok szerint a gyanúsított cégének munkatársai Delicia – GASTOXIN elnevezésű rovarirtót használtak. A Violeta Filip megyei főügyész által jegyzett dokumentum szerint a szer alumínium-foszfidot tartalmaz, emiatt mérgező hatása rendkívül magas, belélegzése halált okoz.

A gyanúsított cégtulajdonos ügyvédje szerint a kártevőirtást végző férfi a feketepiacon szerezte be a gabonasilókban rágcsálók ellen használt alumínium-foszfid tablettákat. Annyit tudott róluk, hogy „erősebbek” a szokásos rovarirtó szereknél és „kiváló” eredményt ért el velük egy hónappal korábban egy kiürített szálloda fertőtlenítése során. A férfi a tablettákat múlt hét végén egy poloskákkal és csótányokkal teli, elhagyott lakásban is szétszórta, az ajtók és ablakok kereteit pedig ragasztószalaggal tömítette el. A lezárt lakás kulcsait magához vette, a nedvesség hatására gázokat fejlesztő méreg azonban átszivárgott a szomszédos lakásokba, ahol egy hároméves gyermek, illetve egy 9 napos csecsemő és 28 éves édesanyja halálát okozta.

Az egészségügyi minisztérium kedd reggeli tájékoztatása szerint hétfő este 25 személyt ápoltak kórházban a temesvári kártevőirtást követő tragédia nyomán. A Louis Ţurcanu Kórházban 12 gyermeket tartanak orvosi felügyelet alatt, akiknek egészségi állapot javult, velük van 5 felnőtt, a megyei sürgősségi kórházban pedig 8 személyt kezelnek, mindegyikük állapota stabil.

Elena Megherea, a Temes megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) szóvivője szerint más helyszíneken, ahol ugyanez a cég végzett kártevőirtást, nem találtak egészségre káros gázokat a levegőben. A beavatkozások Alin Franţescu alprefektus koordinálása alatt zajlottak, de a helyszínen jelen volt Nicolae Robu temesvári polgármester, Călin Dobra Temes megyei tanácselnök és a belügyminisztériumi egységek több vezetője.

Az erdélyi magyar sajtó beszámolt arról, hogy három lakó – egy kilenc napos csecsemő, egy három éves gyermek, valamint utóbbi édesanyja – életét vesztette, több tucatnyian pedig kórházba kerültek egy temesvári tömbházból, ahol a gyanú szerint rovarirtás okozta a tömeges megbetegedést. A rovarirtás és az elhalálozások ügyében gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával, ismeretlen tettes ellen bűnvádi eljárást indított az ügyészség.

Forrás: szekelyhon.ro nyomán