Vadhajtások

Nem támogatja az óbudai óvónők béremelését az új polgármester

Az új baloldali városvezetés elfogadta Óbuda költségvetését. Az ellenzékbe került helyi jobboldal írásában beszámolt arról, hogy az éppen a napokban a DK-ra váltott, korábban szocialista Kiss László polgármester és az általa vezetett helyi baloldal költségvetésében több ponton növelte a lakosság terheit, viszont a saját, helyi újságukra szánt kiadásokat megemelte.

Nem támogatták viszont az óbudai szociális és óvodai dolgozók béremelését, és leszavazták a helyi rendelők felújítását is. De a papíron környezetvédő óbudai baloldal most 100 millió forintot vont el a Guckler Károly Környezetvédelmi Programtól is – olvasható az Origo cikkében.

 

Kiss László, az új óbudai baloldali polgármester már régi motoros a közéletben, hiszen már a 90-es évek óta politizál. 2014-2018 között országgyűlési képviselő volt, előtte pedig több cikluson át önkormányzati képviselő is volt Óbudán.

 

Bár korábban azzal büszkélkedett, hogy 17 éves kora óta tagja az MSZP-nek – ahogy arról beszámoltunk -, néhány napja mégis minden gátlás nélkül átlépett a pillanatnyilag erősebbnek tűnő DK-ba a szintén régi szocialista Szaniszló Sándor pestszentlőrinci polgármesterrel együtt.

 

A helyi Fidesz beszámolója emlékeztet, hogy bár Kiss mindössze 457 szavazattal tudott nyerni a kerületet két cikluson át sikerrel irányító Bús Balázzsal szemben, és a Fidesz 6 képviselővel a második legnagyobb frakció, mégis szinte semmiben sem fogadták meg a javaslataikat a költségvetés készítése során – írja az Origo.

Milyen érdekességeket tartalmaz az idei költségvetés:

Nincs tartalék. A közlemény beszámol arról, hogy míg a tavalyi költségvetésben több mint 5 milliárd forintos költségvetési maradvány volt, idén már semmilyen tartalékot nem képeznek, de jutalmat nem felejtettek el elkülöníteni a kiváltságosok számára.

Be nem tartott ígéret. Érdekes, hogy bár a kampányban még azt ígérte Kiss László, hogy az Óbudai Újság támogatását 50 millió forinttal csökkenteni fogják, ehhez képest a mostani büdzsében növelték az erre fordított kiadásokat.

Leszavazták a szociális dolgozók béremelését. Bár a balliberális oldal mindig az oktatással, az egészségüggyel és a szociális szférával próbálja támadni a kormánypártokat, Kiss és az óbudai baloldali többség leszavazták a jobboldal 20 százalékos fizetésemelési javaslatát a kerület szociális dolgozói és az óvodai dolgozók vonatkozásában.

Elmaradnak a rendelőfelújítások és a kórházfejlesztés. A költségvetésből kiderült az is, hogy az új városvezetés a helyi egészségügyön is spórol, hiszen nem támogatták a háziorvosi rendelők felújítására tett javaslatokat, és így nem újul meg a Füst Milán és a Szentendrei úti háziorvosi rendelő. De leszavazták a Szent Margit Kórház fejlesztését és a helyi ingyenes védőoltásokat is.

100 millióval kevesebb a környezetvédelemre. Bár a baloldal folyton a környezetvédelemről, a zöld ügyek kiemelkedő kezeléséről szónokol, azonban annak betartása a politikusaik számára már nem annyira fontos, hiszen például Óbuda új vezetése 100 millió forinttal csökkentette a Guckler Károly Környezetvédelmi Program megvalósítására szánt forrásokat. De elmarad a helyi Fidesz által kezdeményezett fatelepítés is.

Még több bevétel legyen adóból. Azt gondolhatnánk, ha ennyi megszorítást vezet be az önkormányzat, akkor biztos a lakosságot támogatják a többletbevételből. Azonban ez sincs így, hiszen, ahogy az kiderül a beszámolóból, többek közt a jövőben kötelezik az albérlőt, hogy a közös költséget ő fizesse be, de célként tűzték ki azt is, hogy idén a telekadóból 100 millió forinttal több bevételt fognak beszedni.

A lakosság legégetőbb problémái szóba sem kerülnek. Azokra az óbudai polgárok számára mára égetővé váló tételekre sem lesz pénz, mint a Óbudát terhelő átmenő teherforgalom, az agglomerációs beközlekedés, a HÉV szintbeli kereszteződései és a környezetükben tapasztalható közlekedési káosz ügye. Ezekkel egyáltalán nem foglalkozik a költségvetés.

Forrás: Magyar Nemzet