Vadhajtások

Távoktatás vidéken? Igenis működik, kedves ellenzék!

Amint Gyurcsány Ferenc és szövetségesei megtudták, hogy a kormány az egészségügyi vészhelyzet miatt távoktatási programot hirdetett, menetrendszerűen rákezdtek a huhogásra. Legfőbb aggályuk az volt, hogy vidéken – főleg a kisfalvakban – nem mindenhol van internet, és különben is, a gyerekek nem fogják komolyan venni a tanításnak ezt a formáját. Vajon valóban ez a helyzet? Erről kérdezte a Demokrata Racs Katalin tanárnőt.

 

– Nógrád megyében, ezen belül is a kelet-nógrádi térségben tanít, méghozzá több iskolában, ráadásul több iskolatípusban: általános iskolában, egészségügyi szakgimnáziumban és művészeti iskolában is. A tanulói honnan csatlakoznak be a távoktatásba?

– Többségük kis falvakból, például Somoskőújfaluról, Salgóbányáról, Zagyvarónáról, de sok köztük a salgótarjáni is.

– Tehát elmondható, hogy az északi régió legszegényebb részein oktat.

– Igen, teljes mértékben.

– Kezdjük a legalapvetőbb kritérium meglétével vagy épp nemlétével. Van-e a kis falvakban internet, illetve hány tanulója esik ki az oktatásból, amiért nincs internetes elérése?

– Mindhárom iskolám esetében ugyanazok a tapasztalataim. A gyerekek mindegyike tud online tanulni; közülük egyetlenegy sem panaszkodott arra, hogy hálózati, vagy éppen áramellátási problémái lennének. Ha jól tudom, ez is gond volt az ellenzék esetében, hogy nem mindenhol van áram. Nos, esetünkben Magyarország egyik legszegényebb régiójáról beszélünk. Ehhez képest nem fordult elő ilyen probléma. A legtöbb tanuló asztali számítógépről vagy laptopról internetezik, de a legszegényebb réteg is tud okostelefonról.

– Jöjjön a kormányellenes kritika második aggálya: a gyerekek nem fognak partnerként működni a távoktatásban. Mik az eddigi tapasztalatai?

– Pont az ellenkezőjét tudom elmondani, sőt példákkal is tudom szemléltetni a tanulók lelkesedését. Szinte minden osztály, ahogy a televízióból hallották a hírt, a tanárokat megelőzve, már hétvégén létrehozott facebookos tanulói csoportokat, Messenger-csoportokat. Aztán sorra vették fel ezekbe a csoportokba a nevelőket, hogy itt tudják közölni velük a tanulnivalót.

– Saját maguktól hoztak létre tanulócsoportokat?

– Igen, kérés nélkül. Az egyik nyolcadik osztályos srác annyira aranyos volt, olyan üzenettel hívott meg bennünket, hogy ha szeretnénk folytatni a tanításukat, itt megtehetjük. Osztályfőnökként is elmondhatom, hogy szinte várják a feladatokat, valósággal felvillanyozza őket ez az új helyzet. Például a közös chatre írta az előbb az egyik kislány: „Gyerekek! Fejlemény!” A nagy fejlemény az volt, hogy megkapták az új természetismeret feladatot.

– Van esetleg olyan tanuló, aki a hagyományos órákon nem figyelt, most meg hirtelen eminens lett?

– Igen, ilyen is van. Órákon nem figyelt, s most, hogy használhatja a mobilt, elsőként küldi a feladatokat. És nem csak azokat. Kiderült, hogy verseket is ír, azokat is rendszeresen küldi nekem.

– Hogy érzi: a tanmenetben előírtakhoz képest lesz elmaradás?

– Már most túl vagyunk az anyag kétharmadán. Ha lesz is picike elmaradás, azt átvisszük a következő tanévre. Ez nem ritkaság, a hagyományos oktatás során is sokszor előfordul.

– Milyen lesz a számonkérhetőség? Zárt rendszerű online tesztek esetleg?

– Egyrészt online chat-felelések, másrészt online tesztek formájában történnek a vizsgák, bár ez utóbbiakat a pedagógusok jó része is most fedezi fel. S ha már itt tartunk: úgy látom, sok rejtett potenciál van a pedagógusokban is. Olyan tartalékok, amiket ez az új helyzet hozott ki belőlük. Egyre jobban igazodnak el az online térben, köztük olyanok is, akiktől eddig testidegen volt a digitális világ.

– Akkor itt sokan szinte együtt tanulnak a diákokkal.

– Pontosan. Példának okáért videóchaten rendes órákat is tartunk, s meglepődve tapasztaltam egy-két idősebb kollégánál, hogy hirtelen megtanult chatelni a gyerekekkel, és nagyon is élvezi.

– Összességében tehát elmondható, hogy ez a rendszer közelebb áll a fiatalokhoz, mint a klasszikus iskolamodell. De mi lesz, ha helyreáll az eredeti állapot? Lehet-e esetleg abban gondolkodni, hogy ami jól, sőt a klasszikus tanítási modellnél jobban, hatékonyabban működik, az állandósuljon?

– Nem csupán arról van szó, hogy ez az oktatási módszer közelebb áll a diákokhoz.

– Hanem?

– A gyerekek vevők az izgalmas, új szituációkra. S itt igazolódott be sokunk véleménye, miszerint sokkal változatosabban kellene őket tanítani. Valami teljesen másféle rendszer lenne jó. Megtörni a statikusságot, kimozdulni a tantermi keretekből, nagyon bátran változtatni, izgalmasabbá tenni a tanítást. És most az élet bebizonyította, hogy mennyire igazunk van, mert a gyerekek nem pánikolnak, hanem tanulnak, méghozzá szorgalmasan, örömmel. Mindig mondom, hogy sok mindenben példát lehetne venni a gyerekekről. Ezért én a magam részéről üdvözölném, ha az új NAT-ban a digitális oktatás nagyobb súlyt kapna.

– Ezek az ön tapasztalatai. Nyilván tartja a kapcsolatot a kollégáival. Ők is hasonlókról tudnak beszámolni?

– Sokukkal napi rendszerességgel tartom a kapcsolatot, s nekik is ugyanezek a tapasztalataik, iskolatípustól és lakóhelytől függetlenül.


Racs Katalin tanárnő Magyarország egyik legszegényebb régiójában, Kelet-Nógrádban tanít, méghozzá többféle iskolatípusban. Eddigi tapasztalatai szerint a digitális oktatás tárgyi feltételei mind a tanulóknál, mind a pedagógusoknál adottak. A gyerekek pedig nemhogy kikerülni akarnák a tanítást, de egyenesen örömmel fogadják az új rendszert. Ezek persze egyéni, s kezdeti tapasztalatok. Annyi azonban bizonyos, hogy egészségügyi dolgozóink, napi munkájukat a járvány ellenére is közterületen végző polgártársaink mellett hatalmas tisztelet illeti pedagógusainkat és gyermekeinket is!

Forrás: Demokrata