Vadhajtások

Magyarország a világ tetején a koronavírus elleni védekezésben: megvan az első magyar genom

Dolgozunk tovább, a gyógymód ettől még nem érkezik meg jövő héten, de a munka gőzerővel halad.

„Nem szokásunk sajtóhír szintű bejegyzéseket írni, igyekszünk magyarázni is mellé. Tudni kell, hogy erőnkön felül éjszakába nyúlóan dolgoztunk ezen, és fogunk is még sok más kutatási folyamaton a továbbiakban is. Ezekről és ezek jelentőségéről igyekszünk rendszeresen beszámolni – szeretnénk nyitva hagyni a tudomány ablakát mindenki számára.

Miért fontos ez az eredmény?

Mert ezzel a technológiai sorral amit létrehoztunk, szakmai rátermettséggel (Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont Bioinformatikai Kutatócsoport és Virológia Pécs munkatársai) gyors reakcióidővel, valós időben nyomon követhető, hogy a vírus hogyan és milyen mértékben változik (gondoljunk a mutációkról szóló ismertetőinkre). Ez alapvető pillére bármely kutatási-fejlesztési vagy járványtani vizsgálatnak. És büszkék is lehetünk, mert ezt ilyen precizitással csupán a kutatási-genomikai irányvonalon fejlett országok tehetik meg helyben, saját határaikon belül.

Miért jó ha magyar?

Látjuk melyik földrész, melyik betegcsoportjából származik az adott vírus. Látjuk a változásait amiket összegyűjt a genomjában az itteni evolúciós és környezeti hatások révén, azokat a bizonyos mutációkat amiktől sokan feleslegesen félnek de leginkább nekünk, tudósoknak értelmezhetőek megfelelő hasznossággal.

Mit mesél nekünk pontosan?

Nagyon-nagyon sokat. Például innentől nyomon tudjuk követni, hogy valamely kísérleti hatóanyag által célzott része a vírusnak, hogyan reagál, milyen gyorsan változik, hogyan érdemes dinamikusan alkalmazkodni ehhez és melyek a legjobb, legstabilabb támadáspontok. Mesél továbbá a vírus útjáról és családfájáról, betegről-betegre követhető a vírus leszármazása és természetes változásai. Lehetőséget ad továbbá komplex evolúciós vizsgálatokra is a származását illetően.

Mi lesz most?

Dolgozunk tovább, a gyógymód ettől még nem érkezik meg jövő héten, de a munka gőzerővel halad és tapossuk tovább a megismerés végtelenül szerteágazó és hosszú ösvényét.

Miért lehetünk büszkék?

Magyarországon sikerült felépíteni egy magas színvonalú “elemzőképességet” a legmodernebb elérhető kapacitással, szaktudással és bioinformatikai háttérrel. Ezt ebben a járványban, ilyen formában kevés ország teheti meg, nagy segítség ez most a kutatásban és a járvány megértésében.”