Lefejezéssel fenyegetik a francia polgármestert

Mindezt néhány nappal Samuel Paty brutális kivégzése után.

Egy hét telt el Samuel Paty meggyilkolása óta, akit egy csecsen iszlamista azért fejezett le, mert a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákoknak.

Az indulatok azonban nem csitulnak Franciaországban, most Jeremie Breaud-t, a Lyon melletti Bron városának polgármesterét fenyegették meg azzal, hogy levágják a fejét. Mindezt egy graffitivel üzenték meg a politikusnak.

Breaud elárulta, hogy a fenyegető falfirkák tanújaként rendőri védelmet kapott.

Ezeket a fenyegetéseket komolyan kell venni

– mondta a közelmúltbeli gyilkosság fényében.

A politikus a falfirkáról egy fotót is megosztott a Facebook-oldalán.

Gerald Darmanin francia belügyminiszter arra utasította a hatóságokat, hogy „tegyenek jogi lépéseket biztosítsanak védelmet” Breaud számára, illetve felajánlotta támogatását „minden megválasztott tisztviselőnek, aki fenyegetés áldozata”.

Szerdán egy nőt vett őrizetbe a rendőrség, miután azzal fenyegetőzött, hogy „mindent felrobbant” a lyoni Part-Dieu vasútállomáson.

Közben Jean Castex francia miniszterelnök bejelentette, hogy büntetendő lesz az országban az olyan személyes adatok közzététele az interneten, amelyek veszélyeztethetik mások életét.

Az iszlám szeparatizmus ellen készülő törvény lehetőséget fog biztosítani azok megbüntetésére, akik a közösségi oldalakon oly módon tesznek közzé személyes adatokat, és ezzel veszélyeztetik mások életét, mint ahogy az a meggyilkolt Samuel Paty esetében történt – jelezte a kormányfő.

Forrás: 888.hu

Check Also

Bevándorlók vadásznak rendőrökre a francia külvárosokban

Passzióból rendőröket hívnak ki a francia nagyvárosok bevándorló negyedéből fiatalok, hogy aztán ha a rendőrök …