2024. május 30. - Janka, Zsanett
EUR : 384.95
USD : 355.22
Időjárás ikon25°16°

348 éve született II. Rákóczi Ferenc

II. Rákóczi Ferenc, (Borsi, 1676. márc. 27. – Rodostó, 1735. ápr. 8.). Erdélyi fejedelem (1704 – 1711), a magyarországi szövetkezett rendek vezérlő fejedelme (1705 – 1711), a Habsburgok elleni kuruc szabadságharc vezére. I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona fia. 

1685 – 88-ban Munkács ostromát a várban, anyja oldalán élte át, 12 éves korában a bécsi udvar elszakította családjától és Csehországban, a neuhausi jezsuitáknál neveltette, hogy nemzetétől elidegenítse. Gyámja, Kollonich Lipót érsek szerette volna, ha a fiatal herceg, 1 900 000 kat. hold várományosa maga is szerzetessé lesz, azonban elérve a nagykorúságot, 1692-ben kivonta magát gyámkodása alól, Bécsben élt, majd 1693-ban egyéves itáliai útra indult.

1694-ben feleségül vette Sarolta Amáliát, a hessen-rheinfelsi uralkodó leányát. A fiatal pár Magyarországon telepedett le, ahol Rákóczit már 1694. máj. 25-én beiktatták Sáros vármegye örökös főispánságába. Itthon megdöbbenve tapasztalta a lakosság egészére nehezedő elnyomást, különösen a jobbágyok nyomorát. Családja hagyományai, a személyéhez fűzött országos várakozás azonban ekkor még nem tudták áttörni neveltetése korlátait, s amikor 1697-ben a hegyaljai felkelés parasztvezetői felkérték a vezérség elvállalására, ez elől kitért és Bécsbe ment.

A felkelés leverését követő véres megtorlások is hozzájárultak ahhoz, hogy főleg Bercsényi Miklós rábeszélésére cselekvésre szánta el magát. A keleti megyék nemesei körében szervezkedni kezdett, s 1700-ban XIV. Lajos francia királyhoz fordult segítségért. A francia megbízott, Longueval árulása 1701. áprilisában a bécsújhelyi börtönbe juttatta, ahonnan felesége és az őrzésével megbízott Lehmann Gottfried kapitány segítségével 1701. nov. 7-én megszökött és Lengyelországba menekült.

A magyar határhoz közeli Brezan várában, Sieniawski belzi palatinus birtokán talált menedéket. Elképzelése az volt, hogy lengyel zsoldoshadakkal indítja meg a magyarországi felkelést, a francia és svéd támogatás megszerzésén munkálkodott, de eredmény nélkül. Brezan várában találtak rá 1703 elején a tiszaháti felkelők követei, akik megkérték: álljon az elkeseredett parasztság élére. Rákóczi mindazoknak a jobbágyoknak, akik mellette fegyvert fognak, szabadságot ígért, s kiáltványban harcba hívta az egész országot az idegen elnyomás ellen.

1703. jún. 16-án maga is bejött az országba. Esze Tamás fogadta, pár száz főnyi rosszul felfegyverzett jobbágy élén. Az áradásszerűen növekvő jobbágyhadak néhány hét alatt elfoglalták a Tiszántúlt, s őszre megindult a köznemesség tömeges csatlakozása is. 1704-re szinte az egész ország a kurucok birtokába került.

Rákóczi maga vezette a tiszántúli és a Duna-Tisza közi hadjáratot, Tokaj, Szatmár, Szeged, Esztergom várának ostromát, a nagyszombati, a pudmerici, a zsibói, a trencséni és a romhányi csatákat.

1704. júl. 8-án a gyulafehérvári országgyűlés Erdély fejedelmévé választotta, a beiktatásra azonban csak 1707. ápr. 5-én kerülhetett sor a marosvásárhelyi országgyűlésen. 1705. szeptemberében a szécsényi országgyűlés a szövetkezett rendek vezérlő fejedelmévé választotta. Fölmerült királlyá választásának terve is, ezt azonban a szabadságharc táborán belül megerősödött főnemesség nem pártolta, s maga a fejedelem is elhárította.

Rákóczi erélyesen törekedett a nemzeti állam, a központosított kormányzat, a reguláris hadsereg és a merkantilista kereskedelem megteremtésére. Fejedelmi hatalmát azonban a kiváltságaira féltékeny nemesség Magyarországon és Erdélyben is erősen korlátozta. A földesúri önkénnyel szemben a jobbágyságot sem tudta megvédeni. Több jobbágyfalunak ugyan hajdúvárosi kiváltságot adott, a sárospataki országgyűlés törvénye (1708) pedig a katonáskodó jobbágyokat felszabadította a földesúri függés alól. Ezek a lépések azonban már elkéstek, s nem tudták megakadályozni, hogy a kedvüket vesztett parasztok a harctól visszahúzódjanak.

Rákóczit politikai látóköre és műveltsége magasan kora főurai fölé emelte.

A bécsi udvar többször is megpróbálta eltántorítani a szabadságharc ügyétől, ezek a kísérletek azonban éppen úgy megtörtek önzetlenségén és hazaszeretetén; ahogy a családja helyzetével történt visszaélések sem tudták eltántorítani. (Feleségét egy időre internálták, két fiát Bécsben ellene nevelték.) Egyénisége nagy hatással volt környezetére és a kortársakra általában. A szabadságharc kiterjedt diplomáciáját maga irányította. Gondoskodott arról, hogy a harc indokait és eseményeit a külföld megismerje (Recrudescunt…1704; Explosio…1706; Mercurius Vetidicus címmel bizonytalan időközökben megjelenő hírlapot is kiadott).

XIV. Lajos rendszeres évi pénztámogatásban részesítette, de szövetséget nem kötött vele, ahogy a svéd és a porosz udvarral meg a Portával való tárgyalásai sem vezettek eredményre. Egyedül I. Péter cár kötött titkos szövetséget vele (1707, varsói szerződés), a svéd-orosz háború miatt azonban tényleges katonai támogatást tőle sem kaphatott. A cár a lengyel trónt is felajánlotta neki, ennek realizálására azonban – részben Rákóczi húzódozása miatt – nem került sor. A szabadságharc külpolitikai elszigeteltségét így nem tudta áttörni, ezért 1704-ben és 1706-ban béketárgyalásokat kezdett a bécsi udvarral, ezek azonban nem vezettek eredményre.

1707-ben az ónodi országgyűlés a békepárttal szemben detronizálta a Habsburg-házat és a szabadságharc folytatása mellett döntött. A vesztett trencséni csata (1708. aug.) után azonban a szabadságharc egyre nehezebb helyzetbe került, s a túlerőben levő császári sereg elől a pestistől is tizedelt, megfáradt kuruc csapatok lépésről lépésre visszaszorultak. 1711. febr. 22-én Rákóczi az orosz segítség megnyerése céljából elhagyta az országot. A távollétében és hozzájárulása nélkül Károlyi Sándor által megkötött szatmári békét nem fogadta el.

Egy ideig Lengyelországban, majd 1713-tól XIV. Lajos udvarában, Franciaországban élt. 1715 nyarán visszavonult a kamalduli szerzetesek grosbois-i kolostorába. 1717-ben a Porta meghívására Törökországba ment azt remélve, hogy a török-osztrák háború lehetőséget ad a szabadságharc újbóli megindítására. A pozsareváci béke (1718) után a török kormány Rodostót jelölte ki tartózkodási helyéül.

Itt élt haláláig, bujdosókból alakult kicsiny kíséretével. Bujdosását diplomáciai tervezés, az emigránsok szervezése és írói tevékenység töltötte ki; szívesen dolgozott asztalosműhelyében is. 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató