Vadhajtások

Ismét hazánk ellen szavaznak Gyurcsányék – Sargentini [email protected]ét nyalva

Magyarország helyett megint az unió oldalára állt a DK, amelynek EP-képviselői megszavazzák a Sargentini-jelentést. A Gyurcsány-párt politikusai évek óta, módszeresen hazánk ellen foglalnak állást Brüsszelben.

A DK EP-képviselői meg fogják szavazni az Orbán-kormány elleni uniós eljárást megindító Sargentini-jelentést – közölte a párt ügyvezető alelnöke az ATV-vel. Molnár Csaba magyarázata szerint az eljárás nem Magyarország, hanem a magyar kormány ellen indulhat, amit azért támogatnak, mert a jelentés kiáll az EU alapjait jelentő értékek érvényesülése mellett, amelyeket a magyar emberek az EU-csatlakozásról szóló népszavazáson demokratikus módon elfogadtak.

„Vagyis a DK EP-képviselői a magyar emberek és Magyarország védelmében szavaznak igennel”– magyarázta Molnár. Mint fogalmazott, „sajnos nem először fordul elő a magyar történelemben, hogy az embereket a saját kormányukkal szemben kell megvédeni, érdekeiket képviselni”. Ismert: egyértelműen a Gyurcsány-párt képviselői támadják legtöbbször és leghevesebben a kormány migrá­ciós politikáját Brüsszelben, miközben védelmükbe veszik az illegális bevándorlást támogató Soros-féle civil szervezeteket.

Az ügy élmunkása alighanem Niedermüller Péter, aki már 2015 májusában, a strasbourgi EP-vitanapon is azt a véleményét hangoztatta hazánkkal kapcsolatban, hogy „az Európai Parlamentnek nem csupán politikai, hanem morális kötelessége is szóvá tenni azt, hogy az egyik tagállam miniszterelnöke szisztematikusan, tudatosan és folyamatosan szembemegy az európai alapértékekkel”. Egy évvel később Niedermüller a Facebook-oldalán is beismerte: azért dolgozik Brüsszelben, hogy az unió szigorú szankciók­kal sújtsa Magyarországot, amiért a kormány nem akar bevándorlókat befogadni az országba.

„Követelni fogjuk a Bizottságtól, a Tanácstól, hogy mindazokat az államokat, kormányokat, amelyek nem kívánnak részt venni a közös európai politikában, nem akarnak részesei lenni az európai szolidaritásnak, nem akarnak részt vállalni a menekültügyi politikából, azokat sújtsák megérdemelten szigorú szankciók” – írta a DK-s EP képviselő.

Ugyanakkor nem csak Gyurcsány Ferencék dolgoznak Magyarország ellen az unióban. 2016 júliusában az EU területén lévő migránsok családegyesítésére, közös menekültügyi rendszer felállítására, a migránsok gyors befogadására, a kényszerbetelepítésre és a bevándorlókból nem kérő tagállamok durva pénzügyi szankcionálására Niedermüller mellett igennel szavazott párttársa, Molnár Csaba, az MSZP-től Szanyi Tibor és Ujhelyi István, illetve a Párbeszéd EP-képviselője, Jávor Benedek is.

A mostani Sargentini-jelentésről egyébként Szanyi Tibor nemrég kijelentette, hogy az „puhán” fogalmaz.

Az én véleményem szerint ennél sokkal markánsabb álláspontra is helyezkedhetett volna a parlament. Egy ilyen jelentés mindig kompromisszumokkal terhelt, ezért van ez így – mondta a MSZP EP-képviselője az ECHO TV-ben.

Magyar Idők