Az utóbbi időben betegeskedő Sas József nincs olyan állapotban, hogy vállalja a fellépéseket. A Blikk  úgy tudja, pénteken már annyira gyengének érezte magát, hogy komoly döntést kellett hoznia: az összes fellépését lemondta.

Sas József Jászai Mari-díjas színész, rendező, író, színházigazgató, humorista

Sas József Jászai Mari-díjas színész, rendező, író, színházigazgató, humorista

Fotó: Soós Lajos

Már a jegyirodák internetes oldalain jelezték is, hogy az előadások elmaradnak. Sas az ismerőseinek 30 másodperces, rövid időre a közösségi oldalán is feltűnő drámai videóüzenetben, elcsukló hangon mondta el, hogy hiszi, jövőre jobban lesz, de 2018-ban már nem lép színpadra, azaz minden Fészek klubbeli előadás elmarad, a szilveszteri két show is, amelyről tévéfelvétel készült volna – a jegyeket visszaváltják.

“Sajnos, nem vagyok jól, és most az első az egészség” – mondta a Blikknek Sas József, aki az állapotáról nem akart bővebben beszélni.

 

Forrás: Index

 

OSZD MEG VADUL: