Vadhajtások

Kivételez a baloldali pártokkal az unió

Indokolatlannak, sőt károsnak tartja a szüntelen vitát a magyar helyzetről Milan Zver néppárti EP-képviselő. A Szlovén Demokrata Párt (SDS) politikusa szerint Brüsszelnek inkább Ljubljanára kellene figyelnie.

Milan-Zver–  Szükségesnek tartja az újabb vitát Magyarországról?

–  Egyáltalán nem, és szerintem árt is az EU-ba vetett bizalomnak. Vannak sokkal nagyobb, egzisztenciális gondjaink, de ahelyett, hogy azokkal foglalkoznánk, úgy tűnik, az úgynevezett magyar ügy az egyetlen állandó pontja a vitáinknak. Az egyik valós probléma a migráció, ami szerintem az egyik oka is a magyar kormány elleni támadásoknak, noha az Orbán-kormány uniós szinten az egyetlen nyertese a bevándorlásról szóló vitának, és ez újra és újra beigazolódik. Ha valóban a jogállamiságról lenne szó, Szlovénia vezetné az Európai Bizottság és a Parlament napirendjét is. Ne feledjük, hogy a szlovén baloldal alkotmányellenesen börtönözte be az ellenzék vezetőjét mindössze három héttel a 2014-es választások előtt. A mostani kormányfőnk nemrég arra szólította fel a részben vagy többségben állami tulajdonú cégeket, hogy ne hirdessenek olyan médiában, amely úgynevezett gyűlöletbeszédet terjeszt, azaz bármit, ami ellentétes a kormány bevándorláspolitikájával. Ez veszélyes visszalépés a nem is olyan távoli múltból már ismert médiacenzúrához. A kormány emellett lehetővé akarja tenni az úgynevezett belső ellenségek titkosszolgálati megfigyelését, és drákói médiaszabályozást vezetne be. Szóval Magyarország üldözésének nem a jogállamisághoz van köze, hanem a migráció terén mutatott ellenállásához.

–  Kettős mércét alkalmaznak Brüsszelben?

–  Az uniós intézmények soha nem vizsgálódtak a baloldali pártok ellen Európában. Most próbálnak valamit kezdeni Romániával, de biztos vagyok benne, hogy kudarcot vallanak majd az erőfeszítéseik. Szlovéniában minden létező standard szerint messze a legalacsonyabb az igazságszolgáltatásba vetett bizalom, a bíróságaink a legkevésbé hatékonyak az EU-ban, megpróbálták alkotmányellenesen megbénítani a demokratikus ellenzéket – de az európai intézmények sosem tettek semmit. Ilyenkor vesztem el a hitem a jogállamisági mechanizmusokban. Valaha bíztam benne, hogy az EU segít majd Szlovéniának megreformálni az igazságszolgáltatását, de már elvesztettem minden ebbéli reményemet, mert ezek a mechanizmusok ma már csak a baloldal politikai eszközei.

–  A migráció központi témája az EP-választási kampánynak. Összefognak a bevándorláspárti erők?

–  Arra számítok, hogy a baloldali erők egyesülnek a bevándorlásellenes pártokkal szemben. Ennek már látjuk jeleit európai szinten, de Szlovéniában is, ahol a három liberális párt közös listát akar a néppártiakkal szemben. Miközben a jobbközép pártok megosztottak és veszélyben van a többségük az EP-ben.

Magyar Hírlap

RSS
Twitter
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial