Vadhajtások

Az antifasiszták újabb gyalázatot követtek el az AfD ellen

Rövid hírblokkunk…

A szélsőbalos terroristák ismét lecsaptak, ezúttal is az Alternative für Deutschland (AfD) nevű bevándorlásellenes párt volt a célpont. Az antifák néhány hete robbantottak egy AfD irodánál, majd félholtra vertek egy parlamenti képviselőt, újabban egy AfD logóval ellátott teherautót rongáltak meg különös kegyetlenséggel. Az AfD Niedersachsen bejegyzéséből az is kiderül, hogy még az állatkínzástól sem riadtak vissza. A jármű szélvédőjére még egy egeret is odabiggyesztettek az ablaktörlő segítségével.

Egy másik autóra “FCK NAZIS” (basszátok meg nácik!) feliratot fújtak.



A Lyon szurkolók is kiálltak a sárgamellényesek mellett

A hétvégi francia labdarúgó bajnokságban a szurkolók között téma volt a 12. hete tartó Macron-ellenes tüntetés. Mint ismert a francia zsandárok flashball nevezetű brutális tömegoszlató fegyverrel számos súlyos sérüléseket okozott a tiltakozóknak. A sárgamellényesek vezetőjének 2. hete lőtték ki a szemét a gumilövedékkel.

A francia szurkolók korábban már megtapasztalták a saját bőrükön a rendőrség brutális fellépését, pár évvel ezelőtt egy társuk is megsérült az összecsapások közben. Neki is az előbb említett flashball okozta a sérülését. Ezért a vasárnap esti Lyon – PSG találkozón a hazai fanatikusok üzentek a demonstrálóknak:

Tegnap Lex, ma a sárgamellényesek.
Kitartást a rendőri túlkapások áldozatainak! 
Le a gumilövedékes puskákkal!

Szombaton Párizsban az eddigi sebesültekért tüntettek a sárgamellényesek.

A fő vidéki tüntetés most Valence-ben volt. Macron-ék megszavaztak egy “randalírozó ellenes törvényt”, ami felhatalmazza a prefektusokat, hogy tüntetéseket betiltsanak. Eddig ezt csak a bírák tehették. Plusz ez a törvény 15.000 €-ra és akár 3 év börtönnel is büntetheti a tüntetőket, akik eltakarják az arcukat.

Közben a piros sálas ellentüntetők nagyon komoly undort okoztak sokaknál, sok videó került fel az internetre, amiben olyan mondatok hangoztak el, hogy a sárgamellényes tiltakozók sebesültjei megérdemelték, hogy rendőri túlkapás volt, illetve olyan videók is napvilágot láttak, ahol öreg belvárosi burzsujok EU-s zászlóval kezükben mondják:

menjenek inkább dolgozni a sárgamellényesek.

Nagyon gyorsan és súlyos büntetésekkel ítélik el tucatjával a sárgamellényeseket. Kiszivárgott egy videó egy rendőrkapitányságról (Toulouse-ban), amiben hallani a rendőri vezetőktől, hogy “már ideje lenne lőni a tömegre”. Ez volt az egyik reakció a szervektől, miután a sárgamellényesek megrohamoztak egy csoport rendőrt.

Kb. 1000 rendőr sebesült meg a mozgalom kezdete óta, és 2000 sárgamellényes. 18 szemet értek el lövedékek, 70 súlyos fejsérülés, 5 letépett kéz, 2 kóma és koponya repedésekről is beszéltek orvosok, akik indítottak egy petíciót, hogy betiltsák vagy máshogy használja a rendőrség a LBD40 gumilövedékes puskát, illetve a TNT-s GLI-F4 gránátot.

Az elmúlt hétvégén, amúgy kevesebben voltak a tüntetéseken, Franciaország szerte 300 ezren tüntettek. Az antifák megtámadtak a sárgamellényeseket, a két vezetőjüknek, Drouet-nek és Rodrigues-nek el kellett menekülniük.


Svédországban elszabadult a pokol

Egy helyi felmérés szerint vészesen elszaporodtak a bűncselekmények a skandináv országban.

– tavaly 7840 nemi erőszak – az áldozatok fele gyerek – volt.
– a nemi erőszak terén egyébként Svédország a világon a 2. helyen áll
– 1457 autót gyújtottak fel 2017-ben.
– az elmúlt 8 évben 116 gránát robbant (lásd az alábbi ábrát)
– 40 000 lányt megcsonkítottak.
– a múlt évben elkövetett halálos lövöldözések száma rekordot jelentett.

Akinek nem lenne esetleg elég a fent említett statisztika, annak ajánljuk az Aftonbladet cikkét.

Történt ugyanis az elmúlt napokban, hogy a Stockholm melletti Marsta településen a svéd rendőrségi speciális osztag elfogott két személyt, akiknél AK47-es gépfegyvereket találtak.

Azonban hirtelen 20 maszkos férfi vette körbe a rendőröket és kiszabadították társukat a rendfenntartók kezei közül.


Az ORF etiópiaiból spanyolt “csinált”

Megszokhattuk már, hogy a PC (politikailag korrekt) mainstream média nyugaton szereti eltitkolni az adott bűnöző származását, ha egy migránsról van szó.

Így tett az osztrák ORF csatorna “jeles” munkatársa is…

Amiben egyetértünk az az, hogy Ausztriát jelenleg egy igazi erőszakos vihar söpörte el. Az elmúlt pár hónapban öt nőt gyilkoltak meg brutálisan. Négy esetben a kés volt a gyilkos fegyver. A bűncselekmények elkövetői mind gyökerei idegen kultúrákból jöttek.

Több média azonban szándékosan eltitkolja a gyanúsítottak nemzetiségét és vallását, továbbá gyakran ködösen ír egy „emberről”. Esetenként „déli” embereknek írják le. Így történt az egyik ominózus eset kapcsán – minden bizonnyal a január 15-i eset a bécsi központi pályaudvaron – ahol a 21 éves Eyob E., egy Etiópiából érkezett afrikai megölte a húgát.

A mainstream médiában viszont egy “spanyolról” lehetett olvasni (az elkövető és az áldozat egykor ott élt). Az államilag finanszírozott “ORF-jelentésében” az afrikainak már “spanyol” gyökerei lettek.

Mi meg csak kapkodjuk a fejünket, hogy a világ legélhetőbb városának mondott Bécsben nem telik el úgy hónap, hogy egy nőt meg nem gyilkoltak volna.

Írta: Bede Zsolt – Vadhajtasok.hu

RSS
Twitter
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial