Az ember erősebb, mint a sors, s mindent ki lehet bírni, ha jó a lelkiismeretünk.

A múlt századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja három évtizeddel ezelőtt, 1989. február 21-én hunyt el.

„A kommunizmus megbukott, mindenféle értelemben, de a kommunistáktól nehéz lesz megszabadulni, mert senki nem olyan konokan vérszomjas, mint a partizán, aki egy bukott jelszó zászlója alatt védi a meztelen életét és a zsákmányt”

Márai Sándor Kassán látta meg a napvilágot 1900. április 11-én. Születési neve Grosschmid Sándor volt, ugyanis a családja felvidéki szász felmenőkkel rendelkezett. A Márai nevet hivatalosan csak 1939-ben vette fel.

Életének első négy évtizedében több külföldi városban is tanult és alkotott, többek között Lipcsében, Berlinben és Párizsban.

A második világháború után, 1948 augusztusában a fenyegető diktatúra miatt családjával elhagyta az országot, előbb Olaszországban, majd 1952-ben New Yorkban telepedett le, az amerikai állampolgárságot 1957-ben kapta meg. Az 1956-os felkelés hírére Münchenbe ment, az itthoni eseményeket a Szabad Európa Rádióban kommentálta.

Látjátok, feleim, szem’ tekkel mik vagyunkPor és hamu vagyunk Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek. Össze tudod még rakni a Margitszigetet? ... Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt A „ pillangó ”, a „ gyöngy ”, a „ szív ”- már nem az, ami volt Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt És megértették, ahogy a dajkaéneket A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké A gyereknek T o l d i - t olvasod és azt feleli, o k é A pap már spanyolul morogja koporsónk felett: „ A halál gyötrelmei körülvettek engemet ”Az ohioi bányában megbicsaklik kezed A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon A tested is emlékezik, mint távoli rokon Még felkiáltsz: „ Az nem lehet, hogy oly szent akarat ...”De már tudod: igen, lehet ... És fejted a vasat Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már. Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét - Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby Fénykép áll az asztalán. Ki volt neki Ady? Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene? Arany szava?... Rippli színe? Bartók vad szelleme? „ Az nem lehet, hogy annyi szív ...” Maradj nyugodt. Lehet. Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket. Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek Még azt hiszed, élsz? ... Nem, rossz álom ez is. Még hallod a hörgő panaszt: „ Testvért testvér elad ...”Egy hang aléltan közbeszól: „ Ne szóljon ajakad ...”S egy másik nyög: „ Nehogy ki távol sír e nemzeten ...”Még egy hörög: „ Megutálni is kénytelen legyen.”Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, m i é r t? Vagy: „ Rosszabb voltam mint e z e k ? ...” Magyar voltál, ezért.És észt voltál, litván, román ... Most hallgass és fizess. Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz. Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet A radioaktív hamu mindent betemet Tűrd, hogy már nem vagy ember i t t, csak szám egy képleten Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet Köszöni a koporsóban is, ha van, ki eltemet Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat Ne mukkanj, amikor a b o s s megszámolja fogad Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt - Mert ez maradt. Zsugorin még számbaveheted A Mikó-utca gesztenye fáit, mind a hetet, És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk Látjátok, feleim, szemtekkel, mik vagyunk Íme, por és hamu vagyunk 

________________________________________ /Possilipo,1951.Nyár./

A 30 éve elhunyt Márai Sándor emlékére.