Vadhajtások

Tovább üti Varga-Dammot a Jobbik: Kezdeményezik a kizárását, mert fél éve fegyelmezetlen volt

A Jobbik országgyűlési képviselője az ATV Startban visszautasította azokat a feltételezéseket, miszerint épp pártszakadás zajlik a Jobbikban, szerinte csupán “vannak olyan személyügyi kérdések, amelyek néha konfliktusokkal járnak”.

Varga-Damm Andreát azután kérte mandátumának visszaadására a párt, hogy a Jobbik – a párt későbbi közleménye szerint tévedésből – megszavazta az állami megfigyelőrendszerről szóló törvényt. Brenner Koloman szerint mivel Varga-Damm volt a téma felelőse, neki kellett volna részletesen egyeztetnie erről különböző szakértők bevonásával, ám ez – mint a tévedés is mutatja – nem volt elég alapos.

Brenner szerint  Varga-Damm hibázott, utána ráadásul olyat posztolt közösségi oldalán, ami a párt vezetése szerint elfogadhatatlan. A képviselő nem akarta idézni, mit posztolt Varga-Damm, de hangsúlyozta, ettől teljes mértékben elhatárolódnak.

Brenner Koloman elmondta, az utóbbi fél évben többször kellett figyelmeztetni Varga-Dammot “fegyelmezetlenségei” miatt, a párt elnöksége ezért is döntött a visszahívás mellett, amit a képviselőnő nem fogadott el.

Hozzátette: ha a mandátum visszaadásának nem tesz eleget, kezdeményezik Varga-Damm kizárását a frakcióból.

A Jobbik korábban bejelentette Sneider Tamás visszahívásának szándékát, aki jelenleg az Országgyűlés alelnöke, helyére Balczó Zoltánt szeretné a párt. Az Európai ügyek bizottságának eddig Balczó volt az alelnöke, az ő helyén Dudás Róbertet látnák, míg Sneidert a Nemzeti Összetartozás bizottságba, valamint a Népjóléti bizottságba kívánták delegálni.

Brenner szerint áttekintették a párt struktúráját, és azért szeretnék Sneidert inkább a Népjóléti bizottságban látni, mert szerintük egy olyan helyzetben, mint a mostani, rá itt van szükség.

 

(ATV)