Ötvenmilliárdból épülnek iskolák, uszodák, tornacsarnokok

Ötvenmilliárd forintból épülhetnek köznevelési intézmények és iskolai sportlétesítmények Magyarországon a következő években – jelentette be Varga Mihály a közösségi oldalára feltöltött videóban, miután aláírta az erről szóló hitelszerződést az Európa Tanács Fejlesztési Bankkal (CEB).

Az alacsony kamatozású és hosszú lejáratú hitelből iskolák, sportcsarnokok, tornatermek, valamint uszodák épülhetnek és újulhatnak meg. A fejlesztések közel 10 ezer fiatal oktatását és sportolását támogatják.

A Pénzügyminisztérium keddi közleményében Varga Mihály ismertette, Magyarország 2016-ban kötött először az oktatási intézmények fejlesztéséről szóló hitelszerződést az Európa Tanács Fejlesztési Bankkal, valamint az Európai Beruházási Bankkal 15-15 milliárd forint értékben. Magyarország eredményesen valósította meg ezeket a beruházásokat, több mint 80 oktatási intézmény újult meg és mintegy 50 sportlétesítmény épült.

Magyarország számára előnyös, ha folytatja a programot, ennek megfelelően már idén januárban 50 milliárd forint összértékű hitelszerződés született az Európai Beruházási Bankkal. Ennek a következő állomása a CEB-bel most aláírt szintén 50 milliárd forint összegű hitelszerződés. Ebből 8 iskola, 16 osztályterem, 20 tornacsarnok, 26 tanmedence, és 17 kézilabdacsarnok épül, a források felhasználása folyamatos.

A CEB a strasbourgi székhelyű Európa Tanács hitelintézete, a kontinens legkorábban, 1956-ban alapított nemzetközi fejlesztési bankja. Küldetésénél fogva igen fontos szerepet tölt be 42 tagállamának társadalompolitikai fejlesztéseiben, Európa társadalmi kohéziójának megteremtésében. Magyarország 1998 óta tagja és részvényese a CEB-nek. A bank eddig több mint 2 milliárd euró összegű finanszírozást nyújtott magyarországi projektek megvalósításához a szociális célú fejlesztések területén.

 

 

Forrás: 888.hu

 

Check Also

Karókkal esett egymásnak a kiccsalád, ketten életveszélyesen megsérültek

Két férfit életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba, miután összeverekedett tíz ember Ózdon – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén …