The Spectator: Orbán és Macron lehet Európa új „hatalmi párosa”

A The Spectator szerzője, Friderik Erixon svéd közgazdász szerint a Brexit nem várt helyzetet teremtett az európai erőviszonyokban. Míg a britek kilépése után az volt az általános vélekedés, hogy Franciaország és Németország tandemje veszi át Európa két uralkodójaként a britek hagyta űrt, ezzel szemben Angela Merkel befolyása gyengülni kezdett. Ez a szerző szerint éppen megfelel Emmanuel Macronnak, aki soha nem volt megelégedve azzal, hogy meg kelljen ossza a hatalmat a németekkel.

„Emmanuel Macron új szövetségesre talált, aki sokkal befolyásosabb, mint amennyire azt az emberek hiszik: Orbán Viktorra” 

– kezdi cikkét Erixon. A svéd szerző első párhuzamként azt emeli ki, hogy Macron és Orbán mindketten „egyeduralkodói hozzáállást mutatnak a hatalom felé”. Úgy véli, hogy mindketten úgy uralkodnak, „mintha egyetlen ortodoxia létezne, amelyet mindenkinek be kell tartani”. Erixon szerint Orbán és Macron egyaránt „szeretnek uralkodóként viselkedni, a választókat pedig alanyként kezelni. Kevés korlátozást fogadnak el személyes projektjeikkel kapcsolatban. Orbán a független bírák és a hatalom más ellensúlyai iránti megvető hozzáállásával határozta meg magát. Macron nem ugyanabban a ligában látszik, de puskázik azért Orbán dolgozatából”. A szerző egyenesen azt állítja, hogy Macron újabban „mélyen illiberális” törvényeket hoz, példaként hozva fel azt a bukott javaslatát, amely illegálissá tehette volna a francia média számára a rendőri brutalitás képeinek bemutatását. Orbánhoz hasonlóan tőle sem idegen a rendeleti kormányzás, melynek segítségével népszerűtlen nyugdíjreformját is képes volt átverni. Hasonló módszerekkel akarja az alkotmányban rögzíteni a környezetvédelem ügyét egy új bűncselekmény, az „ökocidium” vétkét is beemelve, amit a szerző abszurdnak tart.Orbán számára a „muszlim betolakodók elleni harc a választók legaljasabb ösztöneit szítja fel”, miközben egyéb beszédeiben dicséri a muzulmánokat és hozzájárulásukat a világ kultúrájához a matematikában és orvostudományban. Világossá teszi azonban, hogy szerinte „a muszlimoknak a legjobb hely Európán kívül található” – véli a szerző, aki szerint Orbán Viktor vallásszabadságba vetett hite úgy tűnik, hogy kizárólag a kereszténységre korlátozódik. Fredrik Erixon szerint Macron a „francia szekularizmus tipikus híve”, de Macron is azt szeretné, ha a muszlim vezetők elfogadnák a „republikánus értékek chartáját” a – szerinte – radikális iszlám elleni széles körű fellépés részeként. A szerző szerint azonban ez az okmány „meggyalázza azokat a muszlimokat, akik hagyományőrző értékek szerint élnek, de semmi közük az ország terroristáihoz, akik Franciaország muszlim közösségén kívül radikalizálódnak”. Erixon szerint illiberális dolog korlátozni a muszlimok vallásszabadságát azzal az indokkal, hogy nem hirdetik a szexuális szabadságot és a nemek közötti egyenlőséget. A szerző szerint azonban ez az állam feladata.A szerző szerint azonban Macron nagy utat tett meg 2017 óta, amikor a Brexit és Donald Trump nacionalizmusának ellenpontjaként tetszelgett. Hozzá hasonlóan Orbán Viktor és a Fidesz is hátat fordított „alapításakor meglévő liberalizmusának és a fiatalos lázadás identitásának”.A szerző szerint míg Orbán és Macron szeretnek ellenségként pózolni, de Brüsszelben gyakran ugyanazon az oldalon állnak. Pesszimistán tekintenek a világra, és „Európában nincsenek igazi barátaik a határaikon túl. Mindketten pragmatikusak, akik lazítanák az Oroszországgal fenntartott kapcsolatokat, ideális esetben egy új »Ostpolitik« révén”.A szerző úgy véli, hogy Joe Biden megválasztása mindketejüket elbizonytalanította, habár más okokból. Trump bukása „megfosztotta Orbánt a populista-nacionalista vezetőket tömörítő szövetség egyik kulcsfontosságú tagjától”, míg  Macron számára az, hogy Trump nem tisztelte régi szövetségeseit lehetőséget teremtett arra, hogy Európát leválassza az amerikai befolyásról.A protekcionizmus és az Amerika-ellenesség nem újkeletű Franciaországban, de az, hogy Magyarország ma azon kelet-európai nemzetek csoportját vezeti, amelyek a francia stílusú gazdasági irányításban érdekeltek, jóval meglepőbb a szerző szerint. A francia típusú etatizmus, mely a korábbi szabadpiaci szemléletükkel áll szemben, „mentséget szolgáltat, hogy átvegyék az irányítást azoknál a vállalatoknál és piaci erőknél, amelyek még nincsenek kormány zsebében: a nagy kormányzat retorikája kényelmes fedezékként szolgál számukra” – véli az elemző. A  szerző szerint gazdasági kérdésekben Párizs és Budapest egyaránt arra törekszik, hogy „enyhítsék a verseny és az állami támogatás szigorú szabályait”. mindkét ország szeretné nemzeti iparát felvirágoztatni, és különböző pártfogó rendszereket hoznak létre. Bruno Le Maire, a francia pénzügyminiszter az autó- és gyógyszergyártás hazaszállítását akarja megoldani, míg Orbán a „megfelelő politikai kapcsolatokkal rendelkező cégek számára juttat szerződéseket. A magyarországi külföldi befektetők arra számíthatnak, hogy nyereségüket különadókkal fogják sújtani, az élelmiszer-kiskereskedőket, mint amilyen a Tesco és a Lidl, pedig azzal fenyegetik, hogy kitoloncolják az országból”.Erixon szerint Londonban az európai föderalizmus felgyorsulását várta a Brexittől, de „ez a föderalizáció nem biztos, hogy olyan gyorsan megtörténik, ha megtörténik egyáltalán”. Nagy-Britannia nélkül a nacionalista gazdaságpolitika, melyben minden európai nemzet a maga érdekelit követi újból megerősödhet – véli a szerző.„Mivel gyengíteni akarják az EU kereskedelemre és versenyre vonatkozó szabályait, ezért nem akarnak olyan kapcsolatot az Egyesült Királysággal, amely továbbra is nyitott piacot eredményez. Az európai francia-magyar programnak vannak ellenségei, különösen az északi és holland országokban. Németország, mint általában, még nem döntött. De ez Európa új iránya. Európa régi liberális elképzelésének – kulturálisan nyitott és szabad kereskedelemnek – már nincs sok követője. Mára ez az eszme egészen biztosan elvesztette korábbi vezetőit” – zárja írását a Spectator elemzője.Forrás: Mandiner