A történelmi Magyarországot területének és lakosságának mintegy kétharmadától megfosztó trianoni békeszerződés területi rendelkezéseinek kisebb módosításaira az 1920-as években a nyugati határszél mellett került sor.
Mindezeken kívül azonban egy ízben a régi Nógrád vármegyében is hazánk javára változtak a határvonalak: pont száz éve, 1924. február 15-én tért vissza a csehszlovák uralom alól Somoskő és Somoskőújfalu.
A prágai vezetéssel szemben fennálló területi vitáink rendezésére 1921 júliusában alakult egy magyar–csehszlovák határmegállapító bizottság, amelyben a két érdekelt félen kívül még angol, francia, olasz és japán küldöttek kaptak helyet. A magyarok számára gyorsan világossá vált, hogy komolyabb mérvű határrevízióra nem nyílik lehetőség, ezért Salgótarján vidékére összpontosítottak, ahol túlnyomórészt magyar ajkú lakosságot szakítottak el az anyaországtól, továbbá rendkívül jelentős trachitbányák, bazaltlelőhelyek és kőszénbányák kerültek idegen fennhatóság alá.
A vidéken 1921 őszén tartott terepszemlét a határmegállapító bizottság, amely végül arra a következtetésre jutott, hogy az egy évvel korábban kijelölt határok etnikai és gazdasági téren egyaránt vitathatók.
A magyar kormányzat határozott fellépését szorgalmazta az ügyben az egykori nyersanyaglelőhelyeit visszaszerezni kívánó két hatalmas iparvállalat, a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt., illetve a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. is. Azonban több levelet intézett a magyar Határmegállapító Központi Irodához a helyben földbirtokkal és bányával rendelkező neves fővárosi fülgyógyász, Krepuska Géza is, aki a budapesti döntéshozók figyelmét az innen kitermelhető bazalt nemzetgazdasági fontosságára igyekezett felhívni.
A határmegállapító bizottságban 1922 tavaszára patthelyzet alakult ki, mivel a franciák és az olaszok a csehszlovákokkal karöltve csak Somoskőt juttatták volna vissza, míg az angolok, a japánok és a magyarok Somoskőújfalut is. Októberben a bizottság angol vezetője az elnöki pluszszavazatát latba vetve a magyar fél javára döntött, a testület csehszlovákok oldalán álló része viszont ebbe nem nyugodott bele, hanem a Népszövetség elé terjesztette a kérdést.
A Népszövetség Tanácsa 1923 áprilisában egyhangúlag úgy határozott, hogy mindkét falut visszakaphassa Magyarország, viszont stratégiai megfontolásokból a környékbéli magaslatok – rajtuk a somoskői várral, valamint Krepuska Géza bazaltbányájával – Csehszlovákiánál maradnak. A két állam kijelölt közös határállomása a hazánkhoz visszakerült somoskőújfalui vasútállomás lett, Krepuska Géza kőlelőhelye pedig a továbbiakban is a szakorvos tulajdonát képezhette, ahonnan a kitermelt bazaltot vámmentesen szállíthatták Magyarországra.
Somoskőt és Somoskőújfalut a Népszövetség Tanácsa 1924. február 15-i hatállyal csatolta vissza Magyarországhoz.
Az erről szóló jegyzőkönyvet aznap 16 óra 30 perckor írták alá. Február 15-ét a Somoskői Váralja Egyesület, illetve a Somosi Kultúráért Egyesület 1999 óta a Hazatérés napja elnevezéssel közösen ünnepli. 2017-ben az Országgyűlés Somoskőnek és Somoskőújfalunak pedig a Hazatért falu, azaz a Pagi ad Patriam reversi megtisztelő címet adományozta.
