Vadhajtások

Pökhendien válaszolt a PS újságírójának kérdéseire a Fideszesek listázásával uszító Vajda

Több helybéli lakó érkezett tiltakozó táblákkal felszerelkezve szerdán a XVI. kerületi önkormányzat képviselő-testületi ülésére, hogy a szélsőbaloldali Együtt párt halála után függetlenként feltámadó Vajda Zoltán minapi provokációja ellen tüntessen.

Vajda Zoltán egy héttel ezelőtti Facebook-bejegyzése szerint listázni akarja a fideszes jelölteket, támogatókat, szimpatizánsokat, sőt a fideszes önkormányzatok dolgozóit is, hogy az általa megváltásként várt baloldali hatalomátvétel után ne kaphassanak munkát.

Ennek részleteiről szerették volna megkérdezni a provokátort, de nem volt hajlandó válaszolni a PestiSrácok.hu kérdéseire a képviselő-testület ülése előtt, indoklása szerint azért, mert szerinte nem vagyunk újságírók. Legalább öt alkalommal tették fel neki a kérdést, de Vajda minduntalan ugyanazt szajkózta, sőt meg is fejelte eredetinek hitt gondolatát, hiszen szerinte a társadalom többsége is elítéli a fideszes portált.

A mentális problémákra gyanút adó viselkedés nem volt váratlan, hiszen Vajda korábban sem fogta vissza magát. Korábbi cikkünk szerzője így írt róla: bámulatos mértékű gyűlölet izzik benne az Orbán-kormánnyal és támogatóival szemben, ezért mindent megpróbált már, hogy a kormánybuktató harc élvonalába emelkedjen. Szónokolt tüntetéseken, megígért sosem megvalósult népszavazásokat, és haikuban rimánkodott Angela Merkelhez, hogy szállja meg végre Magyarországot. Vélhetőleg e gyűlölet ad neki bátorságot, hogy eldöntse, ki újságíró és ki nem.

Ennél csak az fájdalmasabb, hogy a Momentum, az MSZP, a DK és az LMP helyi képviselői továbbra sem határolódtak el Vajda rákosistákat megszégyenítő megbélyegző gondolataitól, kameránktól azonban láthatóan féltek, és nem mertek nyilatkozni a PestiSrácok.hu-nak. Vajda szánalmas pojácáskodását és a testületi ülésen született határozat vitáját videónkban nézhetik meg.

Forrás: Pestisracok.hu

A videót Szabó Gergő és László Petra készítette